fbpx

Ezek a magyar cégek vesznek részt az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Európai Hulladékcsökkentési Hét

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet 2009 óta minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A kezdeményezés missziója, hogy megszólítsa az embereket és felhívja a figyelmet a:

  • tudatos hulladékgazdálkodásra
  • a hulladék keletkezésének megelőzésére
  • a keletkezett mennyiség csökkentésére
  • a termékek újrahasználatára
  • az anyagok újrahasznosítására

A Hulladékcsökkentési hét “lelkét” azok a szervezetek (vagy magánszemélyek) adják, akik önkéntes alapon, saját ötleteikkel, úgynevezett „akciókkal” járulhatnak hozzá a hét sikeréhez. 2019-ben Magyarorszgáon 411, Európai szinten 16 570 akciót valósítottak meg a programhoz csatlakozó önkéntesek.

2020-ban november 21-29. között kerül megrendezésre a Hulladékcsökkentési Hét, amelyre már több mint 800 akciót regisztráltak! Mivel a  cél, hogy a hulladékkezeléssel kapcsolatos viselkedésminták hosszú távon is rögzüljenek, az akciók között számos óvodát és általános iskolát találunk.

A GREEN BRANDS nemzetközi szervezetének alapgondolata azonban az, hogy a zöld fordulat motorjai a gazdasági társaságok, ezért összegyűjtöttük azokat az akciókat, amiket cégek regisztráltak.

Mindenkinek sok sikert kívánunk a programok megvalósításához és a kitűzött hulladékcsökkentési célok eléréséhez!

Az Európai Hulladékcsökkentési Héten regisztrált akcióval részt vevő magyar cégek listája (2020):

 

Cég neve Település Az akció megnevezése Időpont
Akusztika Mérnöki Iroda Kft. Baja Akusztikai- és rezgésvédelmi célú termékek gyártása és kivitelezése újrahasznosított műanyaghulladékból
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020. november 27. péntek
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. Siófok Munkahelyi szemléletformálás 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020.
november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020.
november 27. péntek
BalKom Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató
Nonprofit Kft.
Balatonalmádi Megzöldülök 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november
24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november
26. csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020.
november 28. szombat; 2020. november 29. vasárnap
Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft. Bátonyterenye 1. Papírgyűjtés 2. Újrahasznosított
tárgyakból készült szobrok virtuális
kiállítása.
2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november
24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november
26. csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020.
november 28. szombat; 2020. november 29. vasárnap
Colas Északkő Kft Tarcal Építési-bontási hulladékok kezelése és újrahasznosítása
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020. november 27. péntek
DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. Székesfehérvár Zöld hétköznapok a DEPÓNIA Nonprofit Kft-nél
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020. november 27. péntek
Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. Budapest A világítástechnikai hulladékoknak a begyűjtése és újrahasznosítása 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd;
2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek
ELI-HU Nonprofit Kft. (Lézeres Kutatóközpont) Szeged Légy maximalista a minimalizálásban! 2020. november 27. péntek
Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt. Zalaegerszeg Tisztítsuk meg együtt! 2020. november 25. szerda
Fecó-Ferr-Fém Bt. Békéscsaba Ne dobd a kommunális hulladék közé a veszélyes
elektronikai hulladékot!
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020.
november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020.
november 27. péntek
Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Pécs Szem(h)etes 2020. november 26. csütörtök
Fitting-Ker Kft Tököl Fitting-Ker Kft
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020. november 27. péntek
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Budapest Gondolkozz, ne pazarolj! 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek
Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit
Részvénytársaság
Budapest Így csökkentheted az ökológiai lábnyomod az FKF
segítségével
2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. Gödöllő Lépj be egy zöldebb világba! – Hulladék-csökkentési
hét a Gödöllői Királyi Kastélyban
2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
HELL ENERGY Magyarország Kft. Budapest Hulladékcsökkentésről szóló közösségi médián
keresztül megvalósuló edukációs kampány
2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Innova Észak-Alföld Nonprofit Kft. Országos Online tippek a hulladékcsökkentésre (Facebook, YouTube),
Nyereményjáték a termelt hulladékot csökkentő követők körében
2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november
28. szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kapos Sport Nonprofit Kft. Kaposvár Környezetvédelem a jégen 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kapos TV és Rádió Nonprofit Kft. Kaposvár Figyelj a környezetedre! 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kaposvári Élmény- és Gyógyfürdő Nonprofit Kft. Kaposvár Biogáz a fürdőben is! 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kaposvári Hulladékgazdálkodási Kft. Kaposvár Hulladékudvar 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kaposvári Nagypiac Kft. Kaposvár Válogasd szelektíven a hulladékot! 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. Kaposvár ÖKO-címke 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. Kaposvár Új szennyvíztelep 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Keshaby Andrea bt. Budapest Hogyan lesz a hulladék plexiből közös, játékos
olvasztással egyszerű ékszer és abból némi
gyakorlással design tárgy..
2020. november 28. szombat
Lidl Magyarország Bt. Budapest Újra-Világ 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Magyarvíz kft. Lajosmizse Hulladékcsökkentés a Mizse Ecogreenel 2020. november 24. kedd
MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Szentendre Hulladékcsökkentési Hét a MANK-ban! 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Budapest Hulladékgazdálkodással kapcsolatos cikk 2020. november 27. péntek
MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Bp. MÁV székház Budapest Papírmentes irodák. 2020. november 25. szerda
MÁV Zrt. Dunaújváros Vasúti technológiák során keletkező hulladékok
gyűjtése, átadása.
2020. november 24. kedd
MiReHu Nonprofit Kft. Miskolc Szemléletformáló terem létrehozása 2020. november 26. csütörtök
Munch Europe Kft Budapest Munch.hu – ételmentés 2020. november 21. szombat; 2020. november 22. vasárnap;
2020. november 23. hétfő; 2020. november 24. kedd; 2020.
november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök; 2020.
november 27. péntek; 2020. november 28. szombat; 2020.
november 29. vasárnap
Mystic Nails Hungary Kft. Szeged Green Wednesday 2020. november 25. szerda
Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. Budapest Környezettudatosság a Fővárosi Nagycirkuszban:
marketingeszközök újrahasznosítása, műanyag molinók alapanyagként való újrafelhasználása (táskás és egyéb használati cikkek)
2020. november 29. vasárnap
Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Budapest Zöld Tárca – intelligens automata a
fenntarthatóságért
2020. november 25. szerda; 2020. november 26. csütörtök;
2020. november 27. péntek; 2020. november 28. szombat;
2020. november 29. vasárnap
NES SHOES – Erlin Galéria Nonprofit Kft & Nestta Cipő Kft Budapest NES cipők és újrahasznosítható bőrök begyűjtése 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Nestlé Hungária Kft. Országszerte Hogyan legyek környezettudatos vásárló? 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november
24. kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november
26. csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020.
november 28. szombat; 2020. november 29. vasárnap
Ónte Nonprofit Kft. – Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Ópusztaszer Hagyományos csere-bere asztal 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
Pannon Mechanika Kft. Nagykanizsa Az összes eldobható ételszállító edény kiváltása újrahasznosíthatóra 2020. november 23. hétfő
Tesco Global-Áruházak Zrt. Országszerte Országszerte folytatódik az élelmiszermentés a Tesco áruházakban, valamint a hulladékcsökkentésről szóló edukációs kampányunk a közösségi média felületein és belső kommunikációs csatornáinkon keresztül vásárlóink és kollégáink számára. 2020. november 21. szombat; 2020. november 22.
vasárnap; 2020. november 23. hétfő; 2020. november 24.
kedd; 2020. november 25. szerda; 2020. november 26.
csütörtök; 2020. november 27. péntek; 2020. november 28.
szombat; 2020. november 29. vasárnap
THURY-VÁR Nonprofit Kft. (Krúdy Gyula Városi Könyvtár) Várpalota Szemetelj ökosan! Online könyvtári nap a
hulladéktudatosságról
2020. november 25. szerda
Zöldbogyóka Nonprofit Kft Székesfehérvár Bölcsőde csupa mosiban 2020. november 23. hétfő

 

Disclaimer: A táblázatban felsorolt cégek nem estek át a GREEN BRANDS nemzetközi minősítő szervezet auditján, nem rendelkeznek GREEN BRAND védjeggyel, ezért szervezetünk nem állítja, hogy a listában szereplő összes cég folyamatai az ökológiai fenntarthatóság kritériumának megfelelően zajlanak, kizárólag a hulladékcsökkentés irányába tett pozitív lépéseket értékeli.

A GREEN BRANDS minősítési folyamatáról további információt a https://green-brands.hu/minositesi-folyamat/modszer/ oldalon talál.