Megfogadom, hogy 2021-ben környezettudatosabb leszek

Copy of Climb a mountain Write a novel Live in Japan Join a race Play the guitar (1)

A 2020-as év a koronavírus mindent felülíró hatása miatt örökké bevésődött mindnyájunk emlékezetébe. A védőoltások elterjedése azonban arra adhat okot, hogy a 2021-es évet optimistán indítsuk, és figyelmünket ismét a számunkra fontos területek felé fordítsuk.

Egyre több emberben tudatosul, hogy korunk egyik legfontosabb kihívása a klímaváltozás féken tartása, ezt jól mutatja, hogy világszerte 820 millió ember és 1863 joghatóság és helyi önkormányzat hivatalosan is klímaveszélyhelyzetet hirdetett.

A  növekvő tudatosságnak köszönhetően az Imperial College London, Alyssa Gilbert kutató vezetésével, közzétett egy 9 pontból álló “zöldfogadalmi” listát, amiket betartva nagyban segíthetjük bolygónk védelmét.

A személyes, testi-lelki egészségünk megőrzése irányába tett újévi fogadalmak mellett mindenkit arra buzdítunk, hogy az alábbi listából minél többet fogadjon meg. Az egyéni szinten alkalmazható tippek mellett számos tanács a cégek működéseinek mindennapjaiba is beépíthető, egyben a GREEN BRANDS kérdőíveiben is használt minősítési kritérium.

A 9 zöldfogadalom 2021-re (a Forbes cikkje alapján):

1. Hívd fel a hatalmon lévők figyelmét a környezeti kérdésekre

Az Egyesült Királyságban végzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy az emberek kétharmada úgy véli, hogy az éghajlatváltozás ugyanolyan nagy aggodalomra ad okot, mint a koronavírus, ezért a politikusoknak hasonlóan nagy figyelmet kéne szentelniük a két problémának.

“Állampolgári felelősségünk kinyilvánítani a klímaválsággal kapcsolatos véleményünket. Csatlakozz egy klímavédelmi csoporthoz, vagy egyszerűen vedd fel a kapcsolatot városod önkormányzati képviselőivel, polgármesterével! Így érhetünk el a politikában is változást.”, mondja Gilbert.

2. Biciklizz többet

“A derékbőséget és a környezetszennyezést egyszerre csökkenti”, foglalja össze röviden Gilbert a bringázás előnyeit. A belső égésű motorok által okozott szennyezés károsítja a születendő csecsemők egészségét, növeli a demencia kockázatát, és évente több tízezer embert juttat kórházba. Ellenben a kerékpározás több kutatás szerint is fizikai és mentális egészségi előnyökkel jár. Ha pedig csak autóval tudsz eljutni úti célodig, fontold meg az autómegosztó szolgáltatások vagy önszerveződő autómegosztó klubok használatát!

Budapest Bike

Kép forrása: DONKEY Republic

3.  Egyél kevesebb húst és tejterméket

Neil Jennings, az Imperial College London kutatója szerint „a növényi étrendre való áttéréssel és a húsbevitel csökkentésével fejthetjük ki a környezetre gyakorolt legnagyobb pozitív hatásunkat“. Sokak számára nehéz feladat visszafogni a vörös húsok és tejtermékek használatát, mégis átértékelődik bennünk az áldozat mértékének megítélése, mikor további kutatások már olyan radikális változtatásokon gondolkoznak, mint hogy a nyugati világban az emberek hogyan győzhetők meg arról, hogy fehérjeforrásként a rovarokat válasszák.

4. Csökkentsd az energiafelhasználásod 

“Eszközölj apró változtatásokat a háztartásodban, amivel kevesebb energiát használsz fel, ezáltal csökken a széndioxid-kibocsátásod és egyidejűleg spórolni is tudsz!” – mondja Gilbert. “Olyan egyszerű változtatásokra gondolj, mint a fűtés 1-2 fokkal való lejjebb tekerése, egy extra pulcsi felvétele vagy a hagyományos izzók LED-izzókra való cserélése. ” Hazánkban ezen kívül a Magyar Nemzeti Bank tavaly belengette, hogy az “Új Otthon Program” keretében kamatmentes hitellel támogatná a zöld lakások vásárlását. A már “zöldre épített” lakások vásárlása helyett a hangsúly azóta áthelyeződött az otthonfelújítási támogatásokra, amik azonban szintén kedvező hatással lehetnek a magyar lakosság energiafelhasználására.

5. Csökkentsd a fogyasztásod

“A legnagyobb karbonlábnyoma az új termékek elkészítésének van”. Ezért mindenképpen mondj nemet az egyszer használatos termékekre, és a többi használati tárgyad lecserélése helyett is gondolkozz el azoknak a megjavításán vagy újrahasznosításán! Válassz újratölthető kozmetikumokat, tisztítószereket, és ne tartsd magadban, ha úgy gondolod, egy márka túl sok csomagolást használ.

6. Beszélj másokkal is arról, miken változtatsz

Az Ecopsychology folyóiratban megjelent kutatások szerint a “megoldásközpontú” kommunikáció hatékonyabb a katasztrofális figyelmeztetéseknél, ezért neked is érdemes a barátaidnak, családodnak, ügyfeleknek, kollégáknak elmesélned, milyen környezettudatos megoldásokat vezettél be az életviteledben. Légy lelkes, de semmiképp se akard agresszívan ráerőltetni új szokásaidat ismerőseidre.

7. Találkozz barátaiddal és családoddal a szabadban

A parkok és kertek nemcsak elnyelik a szén-dioxidot, de a nyári hónapokban a túlmelegedett városi területek lehűtésével segítik a hőmérséklet szabályozását, nedvesebb időkben csökkentik az árvízveszélyt. Ráadásul a kutatások kimutatták, hogy a városi zöldterületeken töltött idő csökkenti a stresszt. Gilbert javasolja továbbá, hogy barátaiddal és családtagjaiddal csatlakozz faültetési programokhoz!

Kép forrása: CÍVISHÍR

8. Repülj kevesebbet (a korlátozások lazítása után is!)

Azoknak, akiknek a munkájuk szerves része az utazás, a járvány megmutatta, hogy videokonferencia segítségével is mennyi mindent meg lehet valósítani. Persze teljes egészében nem helyettesíti a személyes találkozásokat, viszont ha útra kelsz, válaszd a vasúti közlekedést! Ha pedig mindenképp a tengeren túlra igyekszel, a repülésed karbonkibocsátását is kordában tudod tartani. Egyrészt kerüld a “business class”-on való utazást, ugyanis itt háromszor akkora lesz a szén-dioxid-kibocsátásod mintha a gép hátsó részén foglalnál helyet. Ezen kívül a Myclimate segítségével ellenőrizheted mekkora szén-dioxid-kibocsátásod, és számos szervezeten keresztül “offszetelheted” azt.

9. Fektess be felelősségteljesen

“Érdeklődj bankodnál vagy nyugdíjalapodnál, hogy van-e lehetőség arra, hogy a te pénzedből ne finanszírozzanak fosszilis energiahordozókat”, javasolja Gilbert. Habár sok ösztönző került bevezetésre, hogy a pénzügyi intézmények ne a fosszilis alapokba fektessenek, továbbra is jellemző ezeknek az alapoknak a fenntartása. További érv a váltásra, hogy a megújuló energiába és az alacsony szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos beruházások folyamatosan jobban teljesítenek a piaci átlagnál.

+1 Válaszd a zöld márkákat

A GREEN BRANDS-nél javasoljuk, hogy vásárlási döntéseidet is zöld szellemben hozd. Keresd azokat a minősítéseket a termékek csomagolásán vagy a márkák holnapján, amelyek egy független fél transzparens módszere által igazoltan megérdemlik az ökológiailag fenntartható jelzőt. Az általunk auditált GREEN BRAND-ek listáját itt találod: https://green-brands.hu/kituntetett-markak/magyarorszag/